2010. január 4., hétfő

Breaking news

Január 7-re sikerült befoglalnom egy 2. genetikai ultrahangot Blackrockban, el sem hiszem. Mióta visszajöttünk, azaz 17-e óta folyamatosan ostromoltam a három létező vizsgálóközpontot, először január 19-re kaptam időpontot (21+6), aztán január 14-re (21+1), most viszont azt mondta a néni, hogy 7-én (20+1) 12.30-ra mehetek.

Mikor csak 19-re kaptam időpontot, bevallom, eléggé elkenődtem, mert ennek az uh-nak a neve hivatalosan 18-20. heti ultrahang, amiből egyenesen következik, hogy a 18. és a 20. hét között kéne elvégezni valamikor, mert a 18. hét előtt még nem látni mindent, amit kell, a 20. hét után pedig már lehet, hogy akkora a baba, hogy azért nem látni rendesen, minden oké-e. Itt-ott olvastam ugyan olyat is, hogy oké, még a 22. hét is jó lehet a vizsgálatra, de miután már a 16+6-nál azt mondta a doki, hogy 18 hetes méretekkel bír a Gyermek, nem örültem volna neki, ha a 22. hétig húzzuk ezt a dolgot...

Mondjuk ez olyan jellemző: otthon kapásból ezer helyet tudnék, ahová el lehet menni ultrahangra, azonnal (főleg, miután pénzes vizsgálatról van szó), itt meg jó két hét stressz kellett ahhoz, hogy végre elérjem, hogy akkor csinálják meg a szűrést, amikor kell..

Eh... Mindegy is, a lényeg, csütörtökön uh, éljen.*

* Azt már csak így lábjegyzetként jegyzem meg, hogy nem tudom, jól döntöttünk-e, hogy itt kinn csináltatjuk meg ezt az eléggé fontos vizsgálatot, mert itt ez plusz szolgáltatás, nincs benne az alapvizsgálatok sorában, úgyhogy ki tudja, mekkora gyakorlatuk van az itteni szakembereknek... Ráadásul ez a blackrock-i központ nem A fizetős ultrahangközpont itt D-ben (az a Rotunda területén lévő RCSI), de mivel ők ugye csak 19-én tudtak volna megvizsgálni... hát... így jártunk/tak.

Pontosan 18:19 volt a homokba írva..